Ahogy azt Móricka elképzeli...

Előző bejegyzésben azt mondtam, talán a hét közepére kibukkan a fejem a hullámokból...

Ahogy azt Móricka elképzeli...

Hát, a héten 10 méter hosszan vonszoltam a belem a raktárban, küzdöttem nehézfejű, rosszindulatú emberekkel, sokszor elismételtem, hogy aki a .....-ban dolgozik, egy se normális, beleértve magamat is, elkezdtem kőbe faragni a legjellemzőbb mondatot, ami a munkakörnyezetet jellemzi:
Mindenki nyomja, mint süket az ajtót, közben meg befelé nyílik az a kurva ajtó!

Tegnap Zs. hazaért fél háromra, két óra múlva szólt a barátja, hogy leégett az albi.
Vagyis az albérlet konyhája...
Lóhalálába kocsiba ültünk, felmérni a károkat, hála Istennek, senkinek nem történt komoly baja, a lakótársuk feltett a tűzhelyre egy serpenyő olajat, aztán leült a szobájában.
G. vette észre, hogy nagy fény van az előszoba felől, már lángokban állt a konyha.
Azonnal oltani kezdte, hálistennek nagyon profin, hívta a tűzoltókat, mire kiértek, nagyjából eloltotta.
G.-t és a lakótársat megtaláltuk a Klinikán, megfigyelésre bennfogták őket, hála Istennek a sokkon kívül más bajuk nem esett, a konyha kiégett, de az csak pénz...

Szerencsésen megjártuk, a hó megvárta, míg hazaértünk, utolsó 10 kilométernél akart csak egy pasi elénk lépni, kb 35 centin múlott, hogy sikerült neki. Na, ekkor kaptam heveny lábrázást.

Úgy volt, hogy holnap szabados vagyok, erre most hívtak, hogy SOS rendelés jött.

Holnap kelhetek hajnal négykor...

De azt gondolom, az őrangyalaink nagyon dolgoztak, és szeretnek minket, odafönt...