2010. január 22., péntek

Hagyomány

Hagyományai mindenkinek vannak. De ritkán vagyunk ott, amikor születnek.

Én most szerencsés voltam, ott lehettem. Vagy én csináltam?

Zsebi már nagy, nem csinálunk nagy dolgot az ajándékozásból, és ugyanúgy gondolkodik ő is az ajándékokról, mint én. Képtelenek vagyunk édes semmiségeket ajándékozni.

Közeledett a Mikulás, nálunk ez csak némi mogyorót, narancsot, kis csokit jelent csak. Emlékeim szerint, a szekrényben várakozik az abroszok tetején a filcből készült piros mikulászsák, abba beleborítok mindent, és ki mit zsákmányol belőle, az a Miki ajándéka. Lassan alakult a mátrix, minden van otthon, éljen- éljen Mikulás!

Szokásos módon pénteken érkezett délelőtt Zsebi, majd barátokkal találkoztak, este majd jönnek, mondták. Emberéknél névnapot ünnepeltek, én is hivatalos voltam. Haza gyalog jöttünk, kis városunk kézműves karácsonyi vásárán keresztül. Néhány bódéban szokásos kaják, és forralt bor. Eszünkbe jutott a tavalyi bécsi advent, gyerünk forralt bort vagy puncsot inni.

Kiábrándító.

A puncsnak nevezett borzalom üres, ízetlen, langyos, mint az egész adventi vásár. És decinként 300 jó puha magyar forint. Műanyag pohárban. Igazán rájöhetne valami élelmes kereskedő, hogy jó buli lenne bögrében adni a pancsot, aztán a vevő vagy visszaváltja mint Bécsben, vagy elviszi magának szuvenírként. Itt is lehetne matricázni rá várat, lovasszobrot, miegymást, az itt is van.

Bécsben tavaly 5 ajró volt a 2,5 deci puncs, forró, illatos, finom, ha visszavitted a bögrét, 2 ajrót visszaadtak. Nem vittem vissza! Hazáig szimatoltunk, mi ilyen jó illatú? Itthon megtöltöttem Bécsből hozott Mozart golyóval és ajándékba adtam annak, aki nem jöhetett. Hangulata volt, örült neki, aki kapta.

Lehet, rosszul vagyok összerakva, de ha valami nem éri meg az árát, azt borzasztóan sajnálom utólag. Nem magamtól, félreértés ne essék, hanem attól, aki sárba tiporja a vendéget. Azzal, hogy igénytelen árut, marha drágán ad. Amúgy jó magyarosan, stílusosan.

Szerintem már meg is van a piaci rés!

Jövő karácsonykor puncsot fogok árulni, kézműves- ha ha ha- mézeskaláccsal. Legalább finom legyen, ha már nem olcsó!:o)))


Nosza, Mikulás. Van bor, van narancs, mandarin, fahéj, vanília, méz, tea. Próbáltam kitalálni, mi volt benne az alkohol? Mivel én nem iszom semmi rövid italt, nem sikerült rájönni, hogy mi lehetett benne. De valami kellett. Volt egy kis vodka az üveg alján, gondoltam, nem rontja el.

Olyan príma Mikulás bulit csaptunk, puncsot ittunk, mogyorót szemelgettünk, beszélgettünk, nevettünk, egy rendes, boldog család voltunk, hogy Zsebiéknek nem volt kedve elindulni a Medve szüleihez Mikulásozni.

Hogy hogy jutott épp most eszembe?

Ma rövid nap, újra teljes a létszám, Zsebi kicsit el van kenődve a tegnapi sikertelen kémia vizsgája miatt, próbálok lelket önteni belé, a kedvében járni. Axinak ma jött meg a törzskönyve postán, -köszönet itt is Zsuzsa és Gyuri!odakinn hideg, borongós idő, a sós perec kifőzve, már kel.

Medve: Apropó főzés! Esetleg nem-e lehetne puncsfőzés?

Puncsfőzés?
Végülis bor, tea, narancs, vanília, fahéj, szegfűszeg van, igen, azóta tudom, rum is van!

Mikorra a perec kisül, jó lesz?

Jólesz, jólett, jóvót.

Sok ilyen puncspartit akarok még!!!!!

2010. január 14., csütörtök

Újdonságok hete

Az én drága Emberem tudja, dinnyeszezonban egy-egy csíkos kismalacnak, késő ősszel pedig sütőtöknek kell vele hazajönni, ha Horton jár. Kb hetente kétszer jár:o))

Október közepétől szenvedtem a fogammal, mire elveszítettem, ráment kb 6 hét, ebből 3 hét tömény antibiotikum kúra +3óránként Cataflam, láz, miegymás. Enni alig, a gyomrom sztrájkolt. Halálomon voltam, na.

Szegény Ember, gondolta, hátha a sütőtököt megeszem valahogy, hozott egy kisebbfajta zsákkal. Mert minek megállni Horton holnapután is, ha megeszem.

Az evés, az most az ünnepekre alakult valamennyire, hála az égnek, meg a normaflore-nak. Kezdte a gyomrom bevenni a normális ételt is, nem csak az almalevest. Ettem a sütőtököt, Zsebi is segített. De még maradt két kisebb, nem is világbajnok ízűek. Mivel a kamra most lett kész november végére, nem sikerült kiszáradni a vakolatnak, így nagy a páratartalom odabenn, elkezdett romlani.

A kényszerű fogyókúra miatt ledobott kilók elkezdtek az új évben alattomosan visszakúszni, a mézes sütőtök pedig túl sok kalória, nézegettem a két tököt.

Régen akartam már minden érdekes dolgot megfőzni, de hát kérem, az idő nagy úr! Amikor dolgoztam, és este hat körül estem be az ajtón, nem igazán kockáztattam, hogy valami olyan újdonságot főzzek, ami nem ízlik a családnak, idő pedig nincs korrigálni.

Mióta Zsebi nincs itthon, minden kicsit csípős, kicsit érdekes, max Ember nem eszik belőle.

Kerestem az én barátommal receptet, elolvastam hármat, mondom csak lesz a háromból egy.
1.Tök megpucol, kockáz, két kis krumpli ugyanígy, kis póréhagyma karika, só, bors.
2.Fedő.
3.Tűz.
4.Botmixer.
5.Kis szerecsendió, kis kakukkfű, chilli pehely, tejszín.
6.Kész!

Még karácsony előtt jártam a cukrászboltban, láttam szeletelt mandulát, baromira jó ára volt, hazajött. Brokkoli krémlevesre szoktam pirított mandulát tenni, gondoltam ki próbálom.
Most pihegek.
Csak azon óbégatok, hogy eddig mi a túróért nem csináltam. Remélem Embernek is ízlik majd.

Ja, vödrös narancs akció a Spar-nál, így egy kis finom narancslé is bele.

És hogy mitől újdonságok hete?

Mert két éve kóbászol egy csomag Zara márkájú zöld lasagne tészta, valamint a fagyasztóban némi darált hús.

Nálunk a lasagne-nak nagyon rossz híre van, sógornőm azzal várta sok év után régen látott, konzervatív ízlésű és cukorbeteg apámat vendégségbe. Apu hajlandó volt megkóstolni, és közölte, hogy a leves neki pont elég volt. A tészta már nem fér bele a napi szénhidrátba.

Minket ez a veszély nem fenyeget, ezért tegnap elkészült a nagy mű. Az Ember azt mondja, ahogy engem ismer, lesz ez még jobb is. Kicsit száraz lett, én biztos hogy sokkal több besamellel fogom készíteni ezután. Vagy spenóttal és túróval. Azt jobban szereti, mint a paradicsomos dolgokat. Plusz, tele a fagyasztó spenóttal.

Azért ma délben hazaugrott lasagne-t enni!

2010. január 13., szerda

Pajti

Nekem soha nem volt kutyám gyerekkoromban, egészen addig amíg egyszer Apa haza nem hozott egy cukros stanicliben egy pindurka kiskutyát. Valami kis falusi kuty volt, kistermetű, olyan egerésző fajta. Az én gyerekkoromban a kutyának még volt funkciója és helye. Kislány voltam, talán még iskolába sem jártam. Nagyon boldog voltam, de valami nem volt kerek. Füles beteg volt. Igazi baját soha nem tudtuk meg, csak azt, hogy a vége felé már mozogni sem tudott. Talán fél éves sem volt. Egy téli reggelen Anya közölte, hogy elpusztult. Segítettem Apának eltemetni.
Megsirattam.

Anya mereven ellenállt utána minden kísérletünknek, hogy kutyánk legyen.


Aztán, Zsebi másfél éves korában kibéreltünk egy kis takaros udvari lakást egy kedves idős párnál. Papa és P. néni együtt lakott Pajtival. Idős kutya volt, már akkor talán 11 éves lehetett, németjuhász és újfundlandi keverék volt. Zsebi és a kutya orra egy magasságban volt. Megszeretett bennünket.

Olyan humora volt, hogy csak kapkodtuk a fejünket. Odasettenkedett Zsebi mellé, aztán billentett a farával egyet Zsebin, aki lódult pár lépést. Pajti meg vigyorgott.
Valami hat évet laktunk ott, sokat tanultam a kutyáról. Egy kicsit az én kutyám is volt, mint ahogy Papa egy kicsit a nagyapám is. Bölcs, Don kanyart megjárt áldott jó ember volt.

Szilveszterkor nagyon nehezen viselte a petárdázást, velünk ünnepelt. A virsliből egy pár csak az övé volt.

Papa volt a főnök. Az első a rangsorban.
De Bandi volt az ISTEN. A Papa veje.

Ha befordult a sarkon a szakadt 120 Skodával, Pajti majd szétszedte a házat.
Néha sikerült kiszöknie, ha valaki ügyetlenkedett a kapun. Papa elindult, körbejárta a környéket, Pajtit keresve. Pajti sehol. Ha meglátta sem engedelmeskedett.

Na, ilyenkor Papa telefonált Bandinak, ő beült a kocsiba, tett két kört a környéken, Pajti azonnal előkerült. Bandi kinyitotta az ajtót, szólt neki. Pajti azonnal beugrott az autóba, minden rendben volt.

Aztán elköltöztünk.

Pajti még élt, és mi visszajártunk hozzá és Papáékhoz. Már nagyon öreg volt, és egyre betegebb. Amikor utoljára láttam, már nem tudott felállni, csak a két első mancsára, de puszit adott örömében.


Egyik éjszaka Pajtival álmodtam. Azt álmodtam, hogy újra egészséges volt, és viháncolt velem, belefúrta a fejét a karom alá, hogy öleljem, pitizett, pacsit adott.


Azon éjszakán ment el. Elbúcsúzott.

2010. január 8., péntek

Bosszús, basszus

Nem hiszem el, hogy egy butapesti könyvelő nem tudja helyesen kiállítani a kilépő papírjaimat. Hogy elküldöm neki szkennelve a helyes nyomtatványt, küldök neki sms-t, és nem nyög rá semmit három napja.

Nem hiszem el, hogy az év első munkanapján nincs műszaki vizsgáztatás, mert új rendszer, kamera, szoftver, meg anyám kínja, meg tücsök.

Nem hiszem el, hogy miután tegnapelőtt, vastag summáért le műszakizik, úgy hogy a szerelő csak viszi, meg hozza, markát tartja, tegnap felforralja a hűtővizet. Nem hiszem el, hogy az egész móka most már tényleg nem a nyomorúságról szól.

Nem hiszem el, hogy szakadó esőben jó móka egész nap kint lenni. Persze estére már fázott, alig bírtam meggyőzni, hogy nem fogom akkor se beengedni.

Elhiszem, hogy a vizsgaidőszakban az emberek meghülyülnek. Zsebi és Medve megjelent pink szövegkiemelővel rajzott macskafejekkel az arcukon.

Elhiszem!

2010. január 6., szerda

Lazac 2.0

No, a lazac...

Szóval már írtam, hogy bosszant, ami ma Magyarországon folyik élelmiszer kereskedelem és gyártás címén. Két évtizede már, hogy önálló háztartást vezetek, és én még tanultam főzni Anyukámtól. Illetve a nagymamám, hála istennek szép kort ért meg, volt lehetőségem meghallgatni a történeteit, az életét, a megtartó faluközösség meséit. Ha a nagyszüleink tudtak önfenntartó gazdálkodást folytatni, akkor én sem fogok ipari hulladékot enni, etetni.

Mindig szerettem a konyhában forgolódni, az életem úgy alakult, hogy egy bő évtizedet hivatásszerűen töltöttem a konyhában. Sok mindent megtanultam és hobbinak megmaradt a rendszeres főzés és sütés.

Zsebi kiskorában olyan természetesen nyúlt a boltban a tengeri herkentyűk, egzotikus különlegességek után, hogy miatta nálunk minden megfordul az ebédlőasztalon. Legalább egyszer.

Lazaccal még a konyhás korszakomban találkoztam először, a '90 évek elején. Addigi olvasmányaim alapján kialakítottam róla egy képet. Valami extra finom, leginkább a pisztránghoz hasonlónak képzeltem el.

Az első lazaccal való találkozásom a pult belső oldalán esett, öklendezésbe fulladó tömény borzalom volt. Elszívó maxi gázra tekerése után, maradt a konyhán kívülről való kukucskálás. Ha chef kitálalta a lazacot, már be mentem a konyhára. Amíg csak a roston lazacot ismertem, egyszerűen képtelen voltam elviselni azt a tömény halszagot, amit sülés közben árasztott.

Aztán már rég nem a konyhában kerestem a kenyerem, amikor egyik kedves kollégám elmesélte, hogy milyen isteni füstölt lazacot készít az édesanyja a munkahelyén. Elmeséltem neki a történetet, és ő felfogadta, hogy összebarátkoztat a LAZACCAL. Kaptam tőle kb 10 dkg füstölt lazacot.

Álltunk a konyhában és szemeztünk egymással. A lazac és én. Végül a kíváncsiságom győzött és megkóstoltam. Csak úgy, nyersen. És végem volt. A szenvedély örökké tart.

Azóta hagyomány, hogy nálunk karácsonykor hidegtál van, amin kötelező a füstölt pisztráng és a lazac. Már egész évben bevásárláskor útba ejtem a halas pultokat, a fagyasztott halakat,általában beugrik valami ultra akciós cucc, ami aztán türelmesen várakozik a fagyasztó halas fiókjában a nagy fellépés idejére.

Hát az idén sehogy se sikerült beleszaladni, meg válság is van ugye, 7-9 ezer jó lágy magyar forint is kicsit túlzás kilónként érte, meg mire elég 10 dkg lazac? Már a hidegtál összerakása közben becsúszik az a mennyiség.
December 1-én ugye SZL közölte, hogy vagy négy óra, vagy el lehet ballagni. Neked is boldog karácsonyt szívem!

De lazac még mindig nincs. Értem én, hogy válság, meg munkanélküliség, de lazac nélkül karácsony?

Még novemberben egy kis malacka visított, így kedves barátosném pincéjében pácolódott néhány tábla császár szalonna, meg a sózott szalonna. Várta az idő teltét, készülődött a füstre.

De lazac még mindig nem volt.

A szokásos adventi körömben, kedves ismerős halasnál gyönyörű lazacfilét találtam karácsony előtti héten. Az ára elfogadható, 2xxx forint. Hát hazajött velem fél kiló. Aztán újra jött a szemezés. A lazac és én!

Mindig mondom Zsebinek, ha valamit nem tud, kérdezze meg a barátját!
Nosza, mondom, barátom, gugli, mond meg nekem, füstölt lazac. Lazac van, füst lesz, mi legyen?

Találtam grav lax recit, meg nem mondom, hol, szita az agyam a nevekkel.
Lényeg, kb 30dkg nagy szemű só, bors, citrom reszelt héja. Egy tálban szépen alá ágyaztam, és beborítottam a fűszeres sóval, letakartam, ment a hűtőbe. Másnap megfordítottam. Pont. A reci szerint 48 óra után kész, ehető.
Letelt, jött a kóstolás. Jó volt, de nekem hiányzott a füstölt íz belőle.

Hó-hó, hát holnap megy a szalonna a füstre, mi lenne, ha reggel a lazac is elmenne velük, és délután haza is jönne? Veszett több is Mohácsnál, próbáljuk ki.

Lemostam a fűszeres sót róla, leszárogattam, átszúrtam a bőrét és madzagra kötve felakasztottam a kamrába. Másnap reggel elvittem barátosnémhoz a füstre.
Délután jöttek mézest sütni és elhozták.

Kóstoló...

Mennyei! Tudod mikor fogok legközelebb boltban füstölt lazacot venni?

Még mindig tartott a karácsonyi őrület, a lazac ára is baráti, úgyhogy újra próba, karácsonyig még pont megérik címszó, a szalonna még mindig a füstön kódorog, hurrá, éljen a füstölt lazac. Szeretem.

Hát így esett, hogy a munkanélküli füstölt lazacot ebédelt! Tegnap is:o))

Jövőre a pisztráng is kikisérleteződik.

2010. január 5., kedd

Lazac

Valamikor rengeteget olvastam. Először amit otthon találtam, szüleim szerették a könyveket, áldoztak is rá. Majd Irénke nénit kergettem az őrületbe, amikor már az iskola könyvtárban nem volt olyan könyv, amit nekem a kezembe adhatott volna, mert már mindent olvastam. Aztán jött a felnőtt könyvtár, majd Emberék tiszteletre méltó könyvtára... Az irodalmi ízlésemet valahogy úgy definiálnám, mindenevő vagyok. Válogatás nélkül mindent elolvastam, ami elém került.

Olvastam sci-fit is, és akkoriban olyan abszurd történeteket írtak le, amit soha nem gondoltunk komolyan. Az tudomány akkori állása szerint. Aztán elröpült 30 év, és néha csak kapkodom a fejem, hogy nem csak Jules Verne látott a jövőbe, hanem mindenki más, aki írásra adta a fejét.

Vigyázzatok írók, mit vettek papírra, mert az idő szövedékébe beleszövitek, és gyermekeink, unokáink életében realitássá válik!

Soha nem gondoltam, hogy eljön az az idő, amikor télen tavasz van, nyáron banán érik, tavasz meg egy csütörtöki napra esik.Soha nem gondoltam, hogy az ételünk lesz az, ami nem táplál, hanem megbetegít. Soha nem gondoltam, hogy generációk nőnek úgy fel, hogy nem főznek, nem esznek mást, csak iparilag feldolgozott hulladékot.

Soha nem gondoltam, hogy ilyen érzelmi magányban fog élni az emberek nagy hányada, ahol semmi más nincs, csak a média által megcsócsált és visszaöklendezett értékrend.

Elfelejtettük az előttünk járó generációk tudását, tapasztalatát...Sajnos, az a szomorú megállapításom, hogy civilizációnk önmagát pusztítja. De ezt már sokan leírták és elmondták előttem, sokkal okosabb emberek tőlem. Azonban azt gondolom, tehetünk ellene. Csak úgy kicsiben, otthon. A változtatást magunkon kell kezdeni. Ha mi változtatunk magunkon, akkor a környezetünk is változik velünk. Rajtunk múlik.

Nem tartom magam zöldnek, vagyis a Greenpeace nekem túl szélsőséges, túl harsány, túl radikális. Mondom nekem, és úgy, hogy nem ástam magam bele a témába, csak ritkán nézek híreket, nyomtatott sajtót nem olvasok, marad nekem a net információ forrásnak.

De. Halálra idegesítem magam, hogy az elmúlt évtizedek alatt a globalizáció, első sorban annak is a hátrányai- a kertek alatt belopakodott, most már az autópályán beszáguldott az életünkbe. Vagyis nem a globalizációval van igazából a bajom, hanem ezzel az eszement, pazarló fogyasztói társadalommal.

Halálra idegesítem magam, hogy minden olcsó. Eldobható. Vacak. Ehetetlen. Eltörik. Kireped. Beázik.

Elegem van abból, hogy mindent, ami régen működött, azt már túlhaladottnak minősítünk. Hogy ősanyázunk, ha valaki nem akar konzumidióta lenni. Hogy múmiának nevezünk valakit, aki 60 évesen azt mondja a fiatalabb generációnak, állj, lehet ezt másképp csinálni. Nem kell eldobni, lehet javítani, megóvni, ápolni.

A kapcsolatokat, a házasságot, a családot. Mint ahogy a tárgyainkat is.

Nekem a család a hely, ahol biztonságban vagyok. A hely, ami megvéd, ahol önmagam lehetek. Ahol véd- és dacszövetség ölel át. Ahol a másik nem az ellenség. Ahol a fájdalmamat kisírhatom, senki nem tart gyávának. Ahol a másik fontosabb, mint én. Ahol semmi sincs magától, de mégis minden van, ahol nem jár, de adható. És kapod, mert adsz. Az a hely, ahová nem a bíróság ítélt életfogytiglanra, hanem amit magam választottam. Ahol nem visszatartó rácsok vannak, hanem biztonságot adó határok.

Nekem ez a család.

Ja, a lazac! Hát az majd egy következő bejegyzés lesz.

2010. január 4., hétfő

Gomba

Olvasom Alíz blogjában, hogy rókagombával, vargányával töltött böjtös káposztát készített. Csurog a nyálam. Mikor lesz már nyár? Gomba hiányos vagyok. A fotóim nem ezen a gépen vannak, még nézelődni sem tudok. Kismillió fotónk van, gombás, kertes, Dorcikás, Micás, hegyes, szana és széjjel a gépeken, persze erről a gépről most semmit sem érek el. ÁÁÁÁÁÁ

To do listára felírni, most, hogy időmilliomos leszek, hogy rendbe kell tenni a fotókat.

sablon?

Túl sok blogot olvastam mostanában...Ráérek, ma még fizetésért neteztem, holnaptól beállok a sorba. Túl sokan voltak ma a MK-ban. Holnaptól szabad vagyok. Szabad.

Ötleteim vannak, most időm is akad.
Megtanulom, hogyan működik a blog írás, sablon szerkesztés, miegymás.

Egyszer, régen volt egy blogom, az volt a címe: Az élet árnyékos oldalán. Nem írtam bele semmit. Elsülyedt. Béke poraira. Önsorsrontó cím volt.

Most nem fogadtam meg semmit, Ember csupa jót prófétált szilveszterkor. Máskor két kézzel tapasztottam be a száját a jövendöléskor. De mindig kibugyogott belőle, aminek ki kellett jönni.
Kijött- Bejött. Ámen.
Eddig minden páratlan év jó volt. 2009 rémálmaimban jöjjön elő. Lehet, most fordul át, a páros lesz jó. Hajrá 2010!