2010. január 6., szerda

Lazac 2.0

No, a lazac...

Szóval már írtam, hogy bosszant, ami ma Magyarországon folyik élelmiszer kereskedelem és gyártás címén. Két évtizede már, hogy önálló háztartást vezetek, és én még tanultam főzni Anyukámtól. Illetve a nagymamám, hála istennek szép kort ért meg, volt lehetőségem meghallgatni a történeteit, az életét, a megtartó faluközösség meséit. Ha a nagyszüleink tudtak önfenntartó gazdálkodást folytatni, akkor én sem fogok ipari hulladékot enni, etetni.

Mindig szerettem a konyhában forgolódni, az életem úgy alakult, hogy egy bő évtizedet hivatásszerűen töltöttem a konyhában. Sok mindent megtanultam és hobbinak megmaradt a rendszeres főzés és sütés.

Zsebi kiskorában olyan természetesen nyúlt a boltban a tengeri herkentyűk, egzotikus különlegességek után, hogy miatta nálunk minden megfordul az ebédlőasztalon. Legalább egyszer.

Lazaccal még a konyhás korszakomban találkoztam először, a '90 évek elején. Addigi olvasmányaim alapján kialakítottam róla egy képet. Valami extra finom, leginkább a pisztránghoz hasonlónak képzeltem el.

Az első lazaccal való találkozásom a pult belső oldalán esett, öklendezésbe fulladó tömény borzalom volt. Elszívó maxi gázra tekerése után, maradt a konyhán kívülről való kukucskálás. Ha chef kitálalta a lazacot, már be mentem a konyhára. Amíg csak a roston lazacot ismertem, egyszerűen képtelen voltam elviselni azt a tömény halszagot, amit sülés közben árasztott.

Aztán már rég nem a konyhában kerestem a kenyerem, amikor egyik kedves kollégám elmesélte, hogy milyen isteni füstölt lazacot készít az édesanyja a munkahelyén. Elmeséltem neki a történetet, és ő felfogadta, hogy összebarátkoztat a LAZACCAL. Kaptam tőle kb 10 dkg füstölt lazacot.

Álltunk a konyhában és szemeztünk egymással. A lazac és én. Végül a kíváncsiságom győzött és megkóstoltam. Csak úgy, nyersen. És végem volt. A szenvedély örökké tart.

Azóta hagyomány, hogy nálunk karácsonykor hidegtál van, amin kötelező a füstölt pisztráng és a lazac. Már egész évben bevásárláskor útba ejtem a halas pultokat, a fagyasztott halakat,általában beugrik valami ultra akciós cucc, ami aztán türelmesen várakozik a fagyasztó halas fiókjában a nagy fellépés idejére.

Hát az idén sehogy se sikerült beleszaladni, meg válság is van ugye, 7-9 ezer jó lágy magyar forint is kicsit túlzás kilónként érte, meg mire elég 10 dkg lazac? Már a hidegtál összerakása közben becsúszik az a mennyiség.
December 1-én ugye SZL közölte, hogy vagy négy óra, vagy el lehet ballagni. Neked is boldog karácsonyt szívem!

De lazac még mindig nincs. Értem én, hogy válság, meg munkanélküliség, de lazac nélkül karácsony?

Még novemberben egy kis malacka visított, így kedves barátosném pincéjében pácolódott néhány tábla császár szalonna, meg a sózott szalonna. Várta az idő teltét, készülődött a füstre.

De lazac még mindig nem volt.

A szokásos adventi körömben, kedves ismerős halasnál gyönyörű lazacfilét találtam karácsony előtti héten. Az ára elfogadható, 2xxx forint. Hát hazajött velem fél kiló. Aztán újra jött a szemezés. A lazac és én!

Mindig mondom Zsebinek, ha valamit nem tud, kérdezze meg a barátját!
Nosza, mondom, barátom, gugli, mond meg nekem, füstölt lazac. Lazac van, füst lesz, mi legyen?

Találtam grav lax recit, meg nem mondom, hol, szita az agyam a nevekkel.
Lényeg, kb 30dkg nagy szemű só, bors, citrom reszelt héja. Egy tálban szépen alá ágyaztam, és beborítottam a fűszeres sóval, letakartam, ment a hűtőbe. Másnap megfordítottam. Pont. A reci szerint 48 óra után kész, ehető.
Letelt, jött a kóstolás. Jó volt, de nekem hiányzott a füstölt íz belőle.

Hó-hó, hát holnap megy a szalonna a füstre, mi lenne, ha reggel a lazac is elmenne velük, és délután haza is jönne? Veszett több is Mohácsnál, próbáljuk ki.

Lemostam a fűszeres sót róla, leszárogattam, átszúrtam a bőrét és madzagra kötve felakasztottam a kamrába. Másnap reggel elvittem barátosnémhoz a füstre.
Délután jöttek mézest sütni és elhozták.

Kóstoló...

Mennyei! Tudod mikor fogok legközelebb boltban füstölt lazacot venni?

Még mindig tartott a karácsonyi őrület, a lazac ára is baráti, úgyhogy újra próba, karácsonyig még pont megérik címszó, a szalonna még mindig a füstön kódorog, hurrá, éljen a füstölt lazac. Szeretem.

Hát így esett, hogy a munkanélküli füstölt lazacot ebédelt! Tegnap is:o))

Jövőre a pisztráng is kikisérleteződik.

9 megjegyzés:

Emőke írta...

Jaj, ez nagyon tetszett!! Én is imádom a füstölt lazacot (vajas kenyérre, sajttal, citromos majonézzel, nyamnyam) és ez itt Svédországban nem is a luxus kategória: a hűtőpultban általában olyan 6-7 féle is sorakozik, persze én is az olcsóbbra megyek rá ;) Egy volt kollégának is vittem már, mrt ő is él-hal érte.

Gravad lax is többféle van (lax = lazac, svédül), de az pácolt és itt általában cukrot is raknak bele, ezért olyat nem veszek. A füstölt az igazi!!

Egyébként (sütni való) lazacfiléből is pont a napokban tankoltunk fel, mert erősen akciós volt az ICA Maxiban. Háztartásonként 2 csomaggal lehetett volna venni (2x0,5 kg), de külön sorba álltunk, így most 2 kg-nyi figyel a fagyasztóban :-) Találtunk egy remek kókusztejs receptet, az (is) lesz belőle.

Ha netán valamikor erre jársz (soha ne mondd, hogy soha! én sem gondoltam, hogy itt kötök ki), megírom, hol érdemes ilyesmikkel feltankolni :-)

Emőke írta...

És micsoda véletlen, pont most akadtam egy (svéd vega) oldalra, ahol az egyik recept vega ál-lazacból készül. Szóval itt még ilyet is lehet kapni...

Hmm, és én is munkanélküli vagyok éppen. Egy klubban vagyunk több szempontból is, azt hiszem ;)

(És bocs a ki-kimaradó betűkért, vacak a külső billentyűzetem.)

Emőke írta...

Na, és leállok mára, csak itt a link a vega lazachoz, kép is van (no meg vicces svéd szöveg...):
http://www.vegankrubb.se/?p=766

Fernel írta...

Basszus! Írtam egy hosszút, elszállt, na mindegy, gyakorolni kell ezt is!

Szia Emőke! Nagyon örülök neked! Isten hozott!

Fernel írta...

Emőke! Megnéztem a vega lazacot, még a kép se volt értelmezhető:P Mondjuk a citromszeletet és a kaprot értettem:DDD

Fernel írta...

Amikor a "barátomat" kérdeztem a füstölt lazacról, akkor nekem is hozott minden féle cukros pácot, de nem igazán hozott izgalomba.

Amúgy is a recepteket nagy szabadsággal kezelem, ritka, amikor bármit maradéktalanul betartok.

Hiába na, önbizalmam az van:P Meg jó nagy kukám, meg egy éhes kutya, aki a szerencsétlenül végződő kísérletek tárgyait eltakarítja:o)))

kisrumpf írta...

Fernel, úgy is mint egyik lazacrajongó a másikhoz: tegnap este a bejegyzésed kapcsán írtam Neked magyarázkodó mailt, a blogodon feltüntetett emailcímre... Eltűnt volna?

S érdekes, éppen a kajálási kiművelődésünkről fogalmaztam tegnap bekegyzést, csak még nincs kész :-)

A karácsony utáni leárusításoknak hála, egy füstölt lazac dermed adagokra vágva a mélyhűtőben... :-)

Emőke írta...

Szia Fernel,

Én már - saját káromon - rájöttem, hogy minden kommentet érdemes Notepad-be menteni elküldés előtt...de legalábbis kijelölni és Ctrl-C (másolás). Akkor visszahozható, ha valami nem okés.

Egyébként nem lehet, hogy az "Előnézet" gombra nyomtál? Olyankor úgy látszik, mintha megjelenne a komment, de hogy tényleg nyoma maradjon, rá kell kattintani a "Megjegyzés küldése" gombra is...

Fernel írta...

Vettem az adást Moni!

gyengén vajazott kenyér, kis mustár, hajszálvékony füstölt lazac, grillsütő, pár csepp citrom.Hmmmmmmm

Emőke. Nem, nem az űr, hanem tapintatlan voltam. Na