2010. február 15., hétfő

Púpos napja

Az összes szabad vegyértékem a hétvégén a konyhában került lekötésre.

A közeledő Púpos napja alkalmából.



Szüleim megegyeztek, hogy ha gyerekük születik, a fiú az apa vallását kapja, a lány az anya vallását. Így lett Á. unitárius, és én katolikus. A karácsonyi éjféli misén kívül csak akkor jártunk templomba, ha a kötelező dolgokon túl kellett lenni. Úgymint a keresztség, az első áldozás, bérmálás és Á. konfirmálása.

Az unitárius egyház a lelkiismereti és vallásszabadsági törvény (1568) a világon elsőként való kieszközölésétől számítja fennállását.

"Az unitárius vallás a reformáció radikális ágaként alakult ki Erdélyben, és lett az egyetlen magyar alapítású vallás! Reformátora és egyházalapítója Dávid Ferenc, akit 1579-ben haladó nézetei miatt, hitújítás vádjával, holtig tartó börtönbüntetésre ítéltek és Déva várába zártak, ahol még abban az évben meghalt. Dávid Ferenc a "semper reformanda" - az állandó reformálás - elvét hirdette. A reformációt nem tekintette befejezettnek, ezért a keresztény vallás dogmáit és tanításait a Biblia alapján, az értelem segítségével vizsgálta. Így jutott el arra a felismerésre, hogy Isten mind lényegében mind személyében egyetlen egy. Ez a felismerés, a lényegében és személyében egy Istenről szóló tanítás lett reformációjának, későbbi egyházának alapállása és ismertetője. "

Nevében hordozza a legfőbb hitvallást, hogy EGY- Uni- az Isten. Jézusról, mint isteni eszményképről beszélnek, hitük szerint a szentlélek nem személy, hanem Istennek ereje, mely az értelmet világosítja, a szívet tisztítja, az akaratot erősíti, tehát: megvilágosít, megnyugtat, bátorít és boldogít. Puritán, egyszerű hit, minden fölösleges hívságtól, sallangtól mentes, a gondolkodást, és a racionalizmust helyezi a középpontba.

Ebből adódóan az istentiszteletek csak az együvé tartozás érzését jelentik, az Úrvacsora, mely évente 4 alkalommal kerül kiszolgáltatásra, - úgymint karácsony, húsvét, pünkösd és az őszi hálaadási ünnepség- sem jelenti az átlényegülést, pusztán a Jézusra való emlékezést szolgálja. Nincs gyónás, egyetemes bűnbocsánat, és nincs nagyböjt sem a szó katolikus értelmében. De van valami, ami mégis megkülönbözteti ezt az időszakot, valamilyen szinten még az unitárius ember is átéli a nagyböjtöt.
A farsang utolsó napja, Gálfalván hagyományosan Púpos napja, az, ami a katolikusoknál húshagyó kedd.

Nálunk már csak hagyományosan Púpos nap lesz holnap. Mármint mindenből púposan lesz a tányérokon.

Készült:
Csíkleves,
Gulyás,
Aranygaluska vaníliasodóval,
Hájas tészta üstben főtt, cukor nélküli szilvalekvárral.

Csak hogy ne kapjak cukorsokkot, holnap sütök még valami disznóságot, most már egyre biztosabb a márciusi visítás, kell a hely a fagyasztóban:o))))

* a vastagon szedett szövegrészt innen másoltam, sok érdekességet lehet találni, külön érdekesség még a népszokások, viszont nagyon nehéz olvasni, nincs tördelve a szöveg, kifolyik a szemem, már az első mondatok után.


Segíccséééééég! Ha tudja valaki, hogy kell linket beszúrni, megköszönném!

3 megjegyzés:

Andi írta...

Szia! A Zöldséges lányoktól találtam ide, nagyon tetszik ahogyan és amiket írsz, olvasni foglak! :-)

Linket úgy lehet beszúrni, hogy egy másik lapon (Ctrl T = új lap) megenyitod a kívánt oldalt, fönt, ahol a lap internetcíme van, kijelölöd egérrel, hogy sötétkék legyen az egész, majd megnyomod a Ctrl C-t. Ezután visszaméz a bejegyzésedhez, és Ctrl V-vel bemásolod a megfelelő helyre a címet. Ilyenkor az egész hosszú cím megjelenik, de ezt lehet rövidíteni, vagy egy szóra illeszteni is.

Ez úgy történik, hogy miután kimásolás után visszajössz a blogszerkesztődbe, egy kiválasztott szót (ami majd a linket tartalmazza) kijelölsz. Ezután kell lenni a szerkesztődben különféle kicsi ikonoknak, ahol a betűméretet, betűszínt, fénykép beszúrását választod ki, ott azok között (nálam egy zöld kis figura, nálad nem tudom mi, de az egeret ha fölétartod az ikonoknak, kiírja, hogy melyik mire való) találsz egy ikont, amelyiknek a neve valami olyasmi, hogy link beszúrása. Erre rákattintasz, megjelenik egy hely, ahová Ctrl V-vel be tudod másolni a másik oldalról kimásolt linket. Ezután ez a szó lesz az, amire rákattintva odanavigál az általad ajánlott linkre (oldalra).
Ctrl = control billentyű.

Nem tudom elég értelmes volt-e amit írtam.

Andi írta...

De hülye vagyok, most látom, hogy a legutolsó bejegyzésedben már belinkelted ügyesen a Zöldséges Lányokat! :-)

Fernel írta...

Szia Andi!
Örülök, hogy tetszik, gyere máskor is!
Igen, azóta sikerült sok mindent megtalálni a szerkesztésben:D