RA 6

Mit is mondtam az év elején? Hogy új élet, új remények?
Basszus, nem így gondoltam!

Rendben, itt az idei év mérlegének az ideje, habár tudom, a pénzügyi mérleg leadási határideje csak május vége.

Hát, az új élet összejött, soha ennyi időt nem töltöttünk együtt Emberrel. És remekül megvagyunk ketten. Sajnos nagyon nagy ára van ennek, mert nem jódolgunkban héderelünk együtt itthon. Ára az ő folyamatos szenvedése, a reménytelensége, nem utolsó sorban a katasztrofális anyagi helyzetünk, mivel nekem továbbra sincs munkám.
De pánikra semmi ok, a bajban ismerszik meg a jó barát. Vagyis a család.

Akik nélkül mi most a teljes kétségbe esés szélén lennénk. De Ők vannak nekünk. Soha nem kérdezik azt, hogy mikor, miből fogjuk tudni megadni, hanem csak azt kérdezik, van-e szükségünk pénzre. Hogy tudnak- e segíteni bármiben.

Mondjuk, nem bánnám, ha látnám végre az alagút végét, nekem borzasztóan nehéz, hogy már ígérni sem tudok.

Ember megkapta a harmadik infúzióját, most nagyon szkeptikusak vagyunk, lehet szopóágba kerültünk. Egyelőre nincs arra remény,hogy januárban vissza tudjon menni dolgozni. Ha igen, akkor léteznek csodák.

A jó hír az, hogy a cége visszavárja, nem vettek fel helyette senkit.

És hogy a címbeli harmadik újról- a reményről is ejtsek pár szót, várjuk a 24-ik hetet, talán akkor átállítják a gyógyszerezését.


A baj nem jár egyedül, két hete Apukám elesett, combnyaktöréssel mostanáig kórházban feküdt.
Mondjuk, szerencse, hogy Anyukám okosan mentőt hívott, és nem minket, meg hogy első éjszaka kapacitás hiányában nem műtötték meg.
Mert másnap délelőtt a főorvos- aki az én kezemet is műtötte- vette észre, hogy a gyógyszerei között van egy nagyon durva vérhígító, amit ugyan az SBO-n bediktáltunk, de az ügyeletes orvos akkor este el sem olvasta a kórtörténetet- műteni akarta.
Hálistennek a főorvos volt másnap ügyeletben, azonnal törölte a műtétet, rendelt valami különleges anyagot, amit menetrend szerinti Volán járat hozott Pestről, és miután azt infúzióba beadta, csak azután műtötte meg.
Mikor kiderült, hogy elsőre sztornó a műtét, kérdem a főorvostól, hogy tegnap este még azt mondta az ügyeletes, hogy éjszaka megműti- akkor nem látták?
Azt mondta, örüljek, hogy nem volt rá idő, mert elvérzett volna a műtét alatt.
Amúgy az itteni traumatológiai osztály katasztrófa, azóta váltott műszakban Anyukámmal ápoltuk Apát, a nővérek még azt sem tudták, hogy adtak-e neki gyógyszert, vagy csak akartak. Volt olyan este, hogy 10 órakor még nem volt kiosztva a gyógyszer a szobában. Ezért voltunk folyamatosan ott, Anya mérte a cukrát, adta az inzulint, én műtét utáni reggel nyolckor balhéztam egyet a nővérekkel, mert állították, hogy az éjszakás nővér 6 órakor adott fájdalomcsillapítót, Apu és a szobatársak állították, hogy csak ígérte, de nem vitt. Tőlem kérdezte meg a nővér, hogy milyen fájdalomcsillapítót adjon. Szerencsére fájdalomcsillapítóból már nagyon kiművelt vagyok, a választékban volt olyan is, ami itthon is van, Embernek rengeteg féle fájdalomcsillapító volt felírva. Úgyhogy azt is mi vittünk be, plusz a saját gyógyszereit.

Azért most már minden jó, ma hazakerült. Már száguldozik a porchéval.
Mondjuk, most örülök, hogy tavaly rá vettük a fürdőszoba felújítására, mert így most a zuhanyfülke minden pénzt megér. Betegszállító vitte haza, kimentünk mi is utána, eltakarítottuk a havat az udvarról, erre legalább Anyunak nem lesz gondja, meg vittem sütiket, mert Anyu keze még mindig nem jó a műtét után, meg már ideje sincs csinálni sok mindent. Apa ellátása szerintem igénybe veszi teljesen.

Jó kis két hét volt, ingáztam a kórház, a suli, itthon között, Emberrel az infúzióra, ja, még én is jártam fizikoterápiára, heti három nap. Kivagyok. Tanulnom kéne, nyakamon a vizsga, lehet a karácsonyfa alatt fogok majd. De legalább kitört a szünet.