2012. július 2., hétfő

Meleg

Ugye nem mondtam senkinek sem újdonságot?

A ház első traktusa keleti fekvésű, igen szépen bele tud tűzni reggel hatkor a nap a szemembe, mivel a redőnyt éjszakára felhúzom, hadd hűljön a ház amennyire tud.
Utána gyorsan leengedem, becsukom az ablakot, felkelés után már a hálóban nem tartózkodunk, így elég elviselhető a hőmérséklet, ami már nem sokáig bírja.
Szombaton még 24 fok volt csak, mára már 27.
A konyha, az étkező, az előtér, hiába sötétítek, már 30 fok környékén jár.

Már nem tudok végig aludni egy éjszakát, az éjszaka is négyszer ébredtem, kínomban sétálgattam, kutyát csitítottam, annak is ugatérozhatnékja volt.
Bezzeg nappal alszik!

Elfogyott az eddig spájzolt esővizem, nincs mese, be kellett üzemelnem a slagot.

Reggel felvittem az összes létező vödröt a kertbe, a slag sajnos nem ért fel teljesen, így a lépcső közepe táján  megtöltöttem a vödröket, és kihordtam a kertbe, kettesével ágyásonként.
A fél kertre elég is lett.

Utána udvart mostam, meg kutyát, és magamat is, hogy ez a kis lüke ne féljen a slagtól.
Jó kis ugribugrit rendeztünk az udvaron :D
Az egész kutyaházat is kislagoztam, biztos nem vált hátrányára.
Lehet, minden nap megismételhetnénk, ugyanis épp vedlés esete forog fenn, naponta egy fél kutyányi szőrt iktatok a kukába, másnapra újra tele az udvar.

Szegény kert, szomjan van halva. Most, hogy hűlt egy kicsit az idő, felmentem és kilocsoltam a reggel kihordott vizet.
Ma este a paradicsomoknak az a része kapott, amelyik a kert teljesen védtelen részén van, plusz az uborka.
Ha már berakni való ubim nem igazán lesz- kiskoruk óta sínylődnek-, a saláta uborkám nagyon szép, tele kis uborkával, legalább arról együnk.

Holnap ugyanez, csak a paprikák és padlizsánok kapnak kis gyorssegélyt.

Hétvégén kánikula kaják- szombaton hamburger, tegnap gírosz, gondoltam, csak a húst kell sütni- ja, Embernek hasábkrumplit, magamnak lepényt, amibe beletekerem, hát majd két órát izzadtam, mire a főzőfülkében mindent összehoztam. Nem vagyok normális :D

Ma meg gyors zöldségleves- minden a kertből, lecsós virsli a fagyasztóban talált tavalyi paprika-paradicsomból, kerti cukkinivel.
Holnap nem főzök!
Szendvicset eszünk.
Punktum.

Megyek a zuhany alá, másként nem lehet kibírni!

3 megjegyzés:

Juhmeli írta...

Látod én már arra sem veszem a fáradtságot, hogy felmelegítsem a vizet. Tudom, hogy nem szabad így csaphidegen, de talán még mindig jobb, mint sehogy. Olyan a talaj, mint a beton, nem tudom az őszi fokhagymát kirobbantani a földből.

Márta néni azéris írta...

Ide járok paradicsomot csodálni. Nekem fóliacső megy a tövek mellett, reggel este beöntést kap rajta, mégse szép, rossz fajtát választottam. Ősszel szeretnék itt majd egy továbbképzést kapni.

Fernel írta...

Meli!
Azóta remélem, kaptatok esőt, itt megint szemerkél.

Márta néni!
Köszönöm az elismerést:D
Analitikus az agyam berendezése, szeretem a rendszert az életemben. Ezért is írok annyit a kertről, azon kívül, hogy ugye ez most a fő műsorszám, mert szeretem kibontani a témát, körüljárni, jegyzeteket készíteni, amit majd következő évben használhatok.

Milyen fajtákat ültettél? Nálam idén sok az új fajta, lehet, sok közülük egynyári lesz :D