2011. május 11., szerda

Bátorság

Gyerekkoromban nem ismertem a halászlét. A szomszédunk szenvedélyes horgász volt, ha sokat fogott, mindig megajándékozott legalább egy vacsorányi hallal. De hát azt anyu mindig megsütötte puliszkalisztbe forgatva.

Aztán kedves barátnőmmel összekerülve, egyik karácsonykor megkóstoltam a halászlevét. Nagyon finomnak találtam, de a bátorságot nem vettem, hogy én is főzzek. Pláne nem, hogy nálunk semminek nincs keletje, ami csontos, szálkás, zsíros, cupákos. Én hiába szeretem, magamnak nem főzögetek pluszban.
Minden karácsonykor, 24-én, úgy dél felé, mire elkészülünk, felsétálunk Zs.-val a barátnőmhöz, visszük a külön számára sütött kalácsot, a füstölt lazacos- pisztrángos hidegtálacskát, némi sütit, ha van, az ajándékainkat, és elhozzuk a halászlevet.
Ez az egész séta elmaradhatatlan, azt jelenti, itthon minden rendben, kész vagyunk a készülődésekkel, ragyog a ház, már csak a fa díszítés és az ünnepi asztal megterítése van hátra, pont jó arra, hogy hangulatba kerüljünk.

A legnagyobb fia néha eljár horgászni, olyankor nyáron a kertben is készül bográcsban halászlé.

Egyik hétvégén, pont a legnagyobb munka kellős közepén csörgött a telefonom, hogy Joci fogott egy rakat halat, kérek-e belőle? Naná! Egyik gyerek lehozta, azzal a lendülettel ugrott a hűtőbe, bele sem néztem a zacsiba.
Amikor végre befejeztük a munkát, mondom Embernek, nekem még dolgom van, meg kell pucolni a halat. Nézem, hát persze, hisz a barátnőmtől kaptam, teljesen konyhakész pontyocska nézne ki a zacskóból, már ha lenne feje! Hurrá! Csináltam egy kis helyet a fagyasztóban, beugrott.

Szombaton csörög, hogy főzött halászlevet, küldjön-e belőle.

Ember azt mondja, miért nem megyek fel én magam, úgyse járok sehová, lassan teljesen antiszociális leszek, csak a kutyával járkálok ki a szőlőbe.

Úgyhogy felöltöztem, elindultam, mondjuk jó sokára értem oda, útközben ismerősökkel meg- meg állva nem igen lehet haladni.
Ez lett a vesztem, mert időközben arra szédültek néhányan, és a halászléből csak egy kicsi alja maradt, egy kis keszeg darabbal. Nem baj, majd belefőzöm a pontocskát, úgyis fázik már a fagyasztóban.


Haza jöttem, kiolvasztottam, csak járt az agyam, gondolkodtam, mi legyen.

Régóta izgatta a fantáziámat a bajai halászlé, azt tudom, hogy nincs az a pénz, amiért én passzírozgatnék, meg ráadásul nem is szeretem a passzírozott halászlét!
Nosza, barátom, mond meg nekem, bajai halászlé, hogyan, miből!

Jó barátom meg is mondta az igazit, csak annyi történt, hogy negyedeltem az adagot, nem volt itthon 5 éhes ember, aki megette volna, meg hát a pontyocska se igen volt több 75 dekánál.

Jó tanonchoz méltóan betartottam az előírást.

Először jó másfél ujjnyi darabot levágtam, aztán rájöttem, hogy be kéne irdalni.
hát, a többit már egészben irdaltam be, de mivel még soha nem ettem irdalt halat, így a hal csak egyik oldalát vágtam be, majd másfél ujjnyi szeletekre vágtam.
Besóztam, és békén hagytam egy órán át.
Amikor letelt, meghámoztam és felaprítottam két kisebbfajta vöröshagymát, a halat fazékba tettem, felöntöttem 1,5 liter vízzel, rászórtam a hagymát és nagy lángon elkezdtem főzni. Mondjuk, utána leszedtem, kb 3 deci vizet róla, amit amúgy kár volt.
Forrástól számítva kb 10 perc múlva megszórtam egy púpos teáskanál édes- nemes paprikával,kis csípős őrölt paprikával és jó tűzön forraltam.

Összesen 40 perc alatt készre főztem, picit sóztam, és kész voltam vele.
Időközben kifőztem a házi metéltet, mondjuk, nem gyufa, vékonyabbra volt nyújtva,de a célnak megfelelt.




És akkor kitálaltam, stílusosan a megfelelő tálkába, már csak épp a nyálam nem csepegett bele a fotózkodás alatt, amikor Ember kijött, beleszimatolt a levegőbe, és megkérdezte, mi a vacsi, mert nagyon jó illata van.
Nagy kelletlenül oda adtam neki a csak levet és tésztát tartalmazó tányért, hogy biztos nem fog neki ízleni, de ha már megkívánta, hadd kóstolja meg.



Hát nem volt vele elégedett. Ugyanis csak kevés volt a tányérban!
Úgy bevert még egy tányért, hogy azt hittem, a tányért is megeszi.

Annyira jó lett, hogy ezután már nem vacogok a halászlé főzéstől. Ha sikerül finom tiszai halhoz jutni, máskor is fogok csinálni.

Az irdalt fele az nagyon jó lett, ezután mindig irdalni fogom a pontyot. Abszolút nem volt szálkás, simán lehetett enni!

Amit meg a barátnőmtől elhoztam, azt beraktam a fagyasztóba a pontyocska helyére, majd egyszer előkerül.

Nincsenek megjegyzések: