Szezon

Megettem az első fél szem epret.
A másik fele a csigáé lett, ő gyorsabb volt.

Biztos jele, hogy megjött a nyár, hogy eljött az év nyitóbulijának tekintett Nagytályai Derelyefesztivál ideje.
Immár az ötödik.
Tavaly meghívott vendégként vettünk részt, kora délutánra meg is jött hosszú hetek óta első hidegfront, hatalmas széllel, 8 fokkal, nagy zivatarral...
Idén a Polgármester- Feri- felkért arra, hogy a program részeként Ihos József- alias Kató néni bográcsosát készítsem el. Az eredeti terv szerint a művészúr majd elbohóckodik a bográccsal egy kis műsor keretében. De mivel későn jön, korán megy tovább haknizni, így nem készül el másként, csak ha én előkészítem, illetve megcsinálom.
Hát, a művészúr annyira nem úgy gondolta, hogy amikor megérkezett, bele se tekintett a bográcsba, hál istennek, bohóckodni is csak a színpadon volt kedve.


Reggel nyolcra értünk ki, csapatomat Ica barátnőm alkotta velem együtt.

A főző sátor mellett kaptunk egy gázpalackot, egy bográcsállványt, meg folyamatosan érkeztek az alapanyagok.

Előző években különböző csapatok főztek, ki mit akart, a Hivatal állta az alapanyagokat.

Idén annyiban változott a helyzet, hogy csak derelye főzés volt versenyszerűen, a jóféle csülkös bablevesről, és az alföldi gulyásról egy hozzá értő, hivatásos gondolkodott.

Mivel még nagyon korán volt, össze cimboráltunk a séffel- Miskolczi Imivel, Mezőtúrról, aki a két hatalmas bográcsot készítette elő.

Mivel a mi bográcsunk igen kicsike volt, és abban a recept szerint egy sima sertéspörkölt főtt, így igen ráértünk, besegítettünk a nagyoknak, sárgarépát aprítottunk, krumplit pucoltunk, dolgoztunk na!


Nagyon élveztük az előkészületeket, időközben csatlakozott hozzánk néhány helybéli asszony, csak úgy csattogtak a kések a deszkán!
Zs. is beállt közénk, ügyes volt na. Én meg büszke.


Úgy tíz felé alágyújtottunk a mi kis bográcsunknak.

Lassan egyre melegebb lett, Zs. és G. folyamatosan kérdezgették, mit segíthetnek, G. szaladgált a hiányzó eszközökért, napernyőt kerített a bogrács mellé, hogy ne kelljen napszúrást kapnom.
Mivel arról volt szó eredetileg, hogy a művészúr fogja talán befejezni, meg bohóckodni a kis bográccsal, így én tartottam magam az eredeti recepthez, amit kaptam.

De könyörgöm, egy sima sertéspörkölt annyira lapos, hogy még Sertésjava Kató néni módra néven se egy nagy durranás, ezért úgy gondoltam, lopva csavarok egyet az egészen.
Még itthon előkészítettem a titkos fegyverem, és a késeim, konyharuhám mellé azt is besüllyesztettem a hátizsákba.

Felraktuk a szokásos módon a pörköltet, szívni igazán csak azzal a kurva gázpalackkal szívtunk, vagy körbe nyalta a láng a bográcsot, vagy leállt a rotyogás.
Állandóan ott kellett állni mellette, és korrigálni, hogy jobban vagy lassabban zubogjon.

Aztán kis tere-fere a lányokkal, Ancsival- az Imi feleségével, kis pörkölt kavargatás, kis kevergetés, kis igazítás a palackon. Zs-ék folyamatosan kérdezték, szükségem van-e valamire, mit hozzanak, hála Istennek, G-nak eszébe jutott, hogy hoz nekem ki széket, és akkor esett le, hogy fáj a lábam!

Jöttek a népek, nézelődtek, a szomszédos sátrakban már javában gyúrták a derelyét, már lassan zubogott a víz az üstökben, várva várta a különféle ízű töltött derelyéket.

Mellettünk balról a szomszéd sátorban különféle gomolyákat árult Ica Hódmezővásárhelyről.Volt vagy 17 féle gomolyája, egyik jobb mint a másik. Mivel barátnőmmel voltam, így felváltva azért elmászkáltunk, császkáltunk így én szóba álltam a sajtos Icával, unszolt, hogy kóstoljam végig a sajtjait.

Én a natúr gomolyát részesítem előnyben, de azért becsülettel végig kóstoltam a többit is. Különféle zöldfűszeres, chilis, füstölt, natúr ízekben volt.
Számomra a legfinomabb az olivás és a diós- tökmagos gomolya volt, persze a natúr és füstölttel együtt.
Édes arany baba, Ica, ahogyan a mi fülünknek jól hallhatóan ő-zött. Öszök, meg ilyenek. Jó volt vele beszélgetni, édes, aranyos volt, jó szívvel kínálta a rengeteg kóstolót, reggelinek jó is volt :D

Imi is lassan elkészült, megkóstoltatta velem a csülkös bablevest- hát anyám, én majdnem magam alá csináltam a gyönyörűségtől, annyira jó volt!

Eljött az én időm, bevethettem a titkos fegyvert, mivel volt egy kis eszem, szépen porrá darálva vittem magammal, a népek, akik jöttek bámészkodni, meg a bográcsba bele nézegetni, totál azt hitték, borsot szórok bele.

Végül eljött az ideje, hogy az én bográcsomba is bele lehetett már kóstolgatni, persze, csak mi kóstolgattuk, Imi csak gondolkodik, hogy mi ilyen jó benne. Hát, nekik elmondtam, de másnak senkinek.

Már egészen a végén, csak jöttek az emberek, kéregették, hogy legalább csak hadd kóstolják meg. G. szerzett kóstoló kanalakat.

Aztán egy embernek majd ki fúrta az oldalát, hogy mi a titok benne. Kérlelt, könyörgött, próbált mindent, hátha kiszedi a titkot, de én erős voltam.

Valami titoknak mindig kell maradni. Nem?

Ha véletlenül idetalál, innen üzenem, a titkot sötét trombitagombának hívják!
Ha ide talált, megérdemli, hogy ne maradjon már előtte titok.

Tömött sorokba rendeződve várakozott már a nép a két nagy bogrács előtt, jött közben Ember, aki reggel az autót visszahozta a garázsba, és utána vonattal kijött, cimbinél meg még délelőtt összeszereltek egy merev falú medencét, és kijöttek.

Zs. és G. is éhesek voltak, így gyorsan szedtem nekik egy kis pörköltet, egy tányérral a gulyásból, megetettem Embert és cimbijét, aztán már végre jött Polgármester Feri és elvitte a kisbográcsot, félre téve az esti programban fellépő együtteseknek :D

Aki evett belőle, az mindenki dicsérte, remélem mindenkinek ízlik.

Végre vége a felelősségnek, jöhet a lazítás.
Kaptam egy pohár sört, gyerekek hoztak kávét, végre iszogattunk, beszélgettünk. Jó volt nagyon.

Csak elkezdett borulni, egyre jobban sötétedett- már a végén nevettük, hogy megint elmossa a fesztivált az eső.

Hát elmosta, jó órát álldogáltunk a főzősátor alatt, mert természetesen, mikor máskor legyen egy jó kiadós nyári zuhé, mint amikor nagy szabadtéri buli van.
Azt azért sejtettem, hogy 20 km-el errébb a kertem fölött tuti lyuk van, és egy csepp eső sem esik.

De addigra minden éhes ember megebédelt, behúzódott az épületekbe, és amikor elállt az eső, mi is összepakoltunk, és Polgármester Feri felesége, Ildikó felajánlotta, hogy hazahoz bennünket, ne vonatozzunk.

Köszönettel elfogadtuk, hoztunk tekintélyes mennyiségű csülkös bablevest, és gulyást, így holnap nem főzünk.
Mire hazaértünk, már újra kiderült, szerintem folytatódott tovább a buli gond nélkül.

Derelyék voltak számosak, házi szilvalekvárral, túróval édesen főve, némelyek nem átallották olajban kisütni, volt fetás- kapros öntettel nyakon öntött, sós- szalonnás túróval töltve, meg variációk végtelen sora. Nyilatkozni nem igen tudok saját kútfőből, nálam az idén kimaradt a derelye.
Utolsó pillanatban az Ember cimbije által hozott borral gyors cserekereskedelmet folytattam, igaz, nem annak indult. Csak átvittem a sajtos Icának, hogy itt jár a bor tövén, hadd vigyen apjoknak legalább egy üveg bort.
Ő meg nem engedett el gomolya nélkül.

Szerintem én jártam jobban :D

Ugyan velem volt a fényképezőgép, de én elő sem vettem. Állítólag Ember kattintgatott párat, de semmi baj, elméletileg a profik által készített fotók valamikor feltöltésre kerülnek ide ni!

Csak még kell pár nap, mire felkerülnek!


Csak egy költői kérdés így a végére ennek a hosszú bejegyzésnek:

Ha van három sorban kamrapolcon üvegben zakuszka, akkor melyik fog megbuggyanni, és melyik fogja ledobni magáról a tetőt, beterítve a fölötte levő polc alját is?