Gastro

Hogy ne csak mindig a nyígás legyen, meg a panaszkodás.
Olvasom Maimoninál, hogy gyors reggeli, ebéd, vacsora recepteket vár.

Van erről egy jó kis szaftos történetem. Még amikor egy négy csillagos szálloda konyháján nyomtam az ipart, a vezetőség fejébe vette, hogy fellendíti az étterem forgalmát. Ennek keretében vendég szakácsokat hívott és tematikus vacsora esteket szervezett.

Egyik alkalommal Sri Lanka tiszteletbeli magyarországi konzulja volt a vendégszakács, aki civilben orvos, és elkötelezett ínyenc, aki kiválóan tud főzni és nagyon szépen beszél magyarul.

Kellőképpen lázban égett a vezetőség, hogy milyen illusztris vendéget várunk, a főrecepciós, a szálloda igazgató és a londiner a bejárattal szemben stratégiai pozíciót foglalva, lankadatlan figyelemmel tekintett a bejárati ajtóra, és várta a kedves vendéget.

Mi odabenn végeztük a szokásos napi dolgainkat, amikor megszólalt a csengő a gazdasági bejáratnál. Mivel nem volt gazdasági portás, minden csengetésre a konyhából ment ki valaki. Séf úr kezei épp szabadok voltak, kinyitott. Kis alacsony, barna férfi volt a kapuban. Bemutatkozott, hogy ő a Dr.XX YY WW és bepakolná a konyhába azokat amit hozott. Idő értesíteni a vezetőséget nem volt, azonnal mindenki segített a cuccot behordani, lepakoltunk.
Próbáltuk neki mondani, hogy kívülről kerülje meg a szállodát, és a bejáraton menjen be, már várják, de ő ragaszkodott, hogy a hátsó, sötét, levegőtlen személyzeti folyosón keresztül közelíti meg a recepciót.

Nagyon vicces volt, ahogy a vezetőség meredten nézi a bejárati ajtót, hátulról meg jön egy kis barna fickó, rózsaszín nyelvvel, és mindenáron kezet akar rázni velük.

A hímsovinizmusról, etikettről meg csak egy halvány szösszenet- a recepció vezető behozta újra a konyhába, és bemutatott mindenkit. Kivéve engem. Véleménye szerint én kis senki, és ráadásul nő vagyok, engem nem kell. Hogy velem is fog dolgozni, hogy tudnia kell a nevem, ha meg akar kérni valamire, az szerinte lényegtelen. Kis cuki volt a fickó, otthagyta a recepció vezetőt, odajött hozzám, és bemutatkozott külön nekem.

Na, de a lényeg, a lényeg, csináltunk egy csomó különleges indonéz- indiai- ceyloni kaját, hozott egy rakat fűszert, különleges teákat, akkor láttam először kardamomot, csillagánizst. Másnap nagylelkűen ránk hagyományozta az egész rakomány különleges fűszerét, teáját.

Volt egy köret, étel, ami nekem nagyon tetszett, és eszméletlen finom volt.
Egyszerűen kockákra vágott krumplit sós, szerecsendiós tejben főzött meg. Mártásos és szaftos volt.

Itthon egyszer megpróbáltam elkészíteni, simán gázon nem lehet, leég a tej. A nagy konyhákon megszokott gőzzel fűtött üstben lehet, ott nem olyan magas a hőfok.

De csak nem hagyott nyugodni, és kitaláltam a magam verzióját.
Hajában főtt krumplit pucolás után karikákra vágom, kevés vajat melegítek serpenyőben, beleszórom a krumpli karikákat, felöntöm annyi tejszínnel, hogy ellepje, sózom, szerecsendióval ízesítem, és addig forralom, amíg a tejszín nagy részét beissza a krumpli, de még mártásos állagú.

Azóta a család nagy kedvence, nem egy diétás falat, de sültekhez remekül megy, és néha belefér a büdzsébe. Ünnepi asztalon mindenképpen helye van.

Meg ha különlegesség, akkor főztünk egy izgi desszertet is, valójában édesített tojáskocsonya, karamellel bevont tepsiben sütve, kiborítva, a tetején csurgott a karamell.

Séf úr ugyanakkor érdekes felfedezést tett. Rozmaringos kézzel bekapott egy falat tojáskocsonyát- eszméletlen finom volt. Utána feltettük étlapra, úgy, hogy pici őrölt rozmaringot szórtunk a tányérra, arra borítottuk a karamelles tojáskocsonyát, így a vendégek soha nem jöttek rá, mitől volt különlegesen finom a desszert.

Néha jó a nagy pillanatok részese lenni.