Nem történik semmi különös, kicsit magamra hagyottnak érzem magam, bújom az álláshirdetéseket, küldtem már önéletrajzot, amire nagyon gyorsan megkaptam az elutasító választ. Evvan.

Közösen hoztunk egy nagyon nehéz döntést.

A családi tanács úgy döntött, ha belátható időn belül itt, a városban, vagy a környéken nem találok munkát, akkor kénytelenek leszünk elmenni a munka után.

Ez a környék halott. Nem tudom, a világ boldogabbik felén élő bloggerek hogy látják, hol tart a válság, de én azt gondolom, itt, a szűken vett környéken javában tart. Nem látok semmi változásra irányuló jelet.

Sok időm van, elég sokat kellett mennem az elmúlt napokban, és sok emberrel találkoztam.
Saját külön bejáratú statisztikám azt mutatja, hogy olyan emberrel nem találkoztam , akinek a családjában ne lenne legalább egy tartósan munkanélküli. Olyanokkal találkozom rendszeresen, akik arról panaszkodnak, hogy semmi, az ég világán semmi munkalehetőség nincs.

Valahol hihetetlen számomra, hogy a mai világban nincs szükség a munkánkra, munkámra. Hogy csak 45 kilós, 18 éves, sokdiplomás, 10 év gyakorlattal rendelkező munkavállalóra van igény.
A középosztály mint olyan megszűnt, két véglet van: a segélyért sorban állók- rengetegen, és a nagyon jól élők picinyke kis szelete.
A segély, hát hogy is mondjam: eddig soha nem kellett megtapasztalnom, hogy merre nyílik az ajtó. Most meg, miután sikeresen levizsgáztunk, azonnal megszűnt minden ellátásunk, maradt a segély.
Hordákba verődve megleptük a PH szociális irodáját, és ott szembesültünk azzal a ténnyel, hogy a mi esetünkben például 70 eFt. sok. Túl sok. Hármunkra.
De van olyan ismerős, aki önkormányzati bérlakásban- úgymond fecskeházban lakik, kötelező lakás előtakarékossággal, piaci bérleti díjjal, a párja hivatásos tűzoltó, nettó 100e Ft környékén, a kifizetni való 80 körül. Vagy a másik, gyessel,családi pótlékkal, két picivel, négyen.

Látok olyant is, ahol a pénz folyik ki világgá. Ahol a "dolgozók" kétségbeesetten próbálják igazolni a saját létjogosultságukat. Látok közalkalmazottakat, köztisztviselőket, akik sikertelenül imitálják a lázas munkát, kényelmesen ülnek a saját asztaluknál, és a leltári szám a fülükben fityeg. Mindeközben öt forintot nem ér a munkájuk, és még azt is szarul végzik.
Látok olyant, hogy a huszadik fénymásolóra pályáznak, mert erre lehet, és meg is nyerik. Ahol töménytelen pénz ömlik ki az ablakon. Látom az állam ezer fejű gorgó szörnyét.
Nem látom a kéziféket. Nem látom az önnön megszorítást.
Nekem már nincs lyuk a nadrágszíjon. Már nem tudok honnan lecsípni.

Mondanám, hogy mindent elvállalok, de a kulimunkára túlképzett vagyok és az sincs, sokan vannak képzetlenek, a végzettségemnek megfelelőekre, már ami akad, a kamu főiskolát végzetteket veszik fel. Van két, viszonylag keresett képzettségem,nyelvtudásom, sok gyakorlatom, és mégsem férek bele sehová se.

Volt ötletem vállalkozásra, még tavaly előtt. Aztán a válság azt is ellehetetlenítette.

Szeretném látni a fényt az alagút végén.