RA 1.0

Ziebinek kellett kommentelni, hogy rávegyem magam, foglalkozni a blogommal.

Túl sűrű volt a nyár, a sulival is bajok vannak, írtam róla, aztán kitöröltem, túl sok a személyes dolog benne. Nem velem van a baj, bírom, kisebb- nagyobb döccenők vannak, de nincs gond vele. Csapat, meg beosztás, meg néha az emberi hülyeség miatt nyűglődök vele. Pedig milyen szuper is lehetett volna. De hát ami elromlott, azt már nem lehet megjavítani, így kell túlélni, elfogadni.

Végül is vannak nagyobb gondok, mint némely embernek látszó lények -80 IQ-ja.

Májusban még tele voltam tervvel, hittel, reménnyel. Aztán jöttek rossz dolgok.
Június végén váratlanul elveszítettünk egy jóbarátot. Siratja fiatal felesége, 8 éves kisfia, és mi, mindannyian, akiknek része volt az Ő igazi barátságában.

Ekkor valami elromlott az életünkben.

Szándékosan nem szóltunk Embernek, amikor megtörtént a tragédia, hadd élvezze a messzi távolban a régen várt, nagyon vágyott baráti találkozót. Természetesen akadt, aki a rossz hírt feltétlen meg kellett ossza, aki nem volt képes várni egy hetet, amíg hazaér.
A temetésre haza ért, de azóta nem volt jól.

Pedig hogy reménykedtem, hogy ez az év jó lesz. Terveim voltak, képesnek éreztem magam arra, hogy megváltoztassam a két évtizedes tapasztalatot. Nem féltem, azt gondoltam, most egy ilyen helyzet van, túl kell élni, majd jön jobb idő. Amíg a kezét fel bírja emelni én nem félek, megleszünk valahogy.
A szavak teremtő ereje!


Július- augusztusban 5 hétig nem tudott dolgozni, nagyon nagy fájdalmai voltak. Házidoki kezelgette, aztán augusztus végén megpróbált visszamenni dolgozni. Újabb gyógyszerek, újabb kezelés, majd szeptember elejére újra rémes állapotba került.

Mozgásképtelen állapotban volt, amikor a reumatológián az orvos meglátta, azonnal szerzett két nappal későbbre időpontot a reumakórház főorvosához. Azt az éjszakát alig bírtuk túlélni.

Eddigi életünk egy perc alatt összeomlott, amikor meghallottuk a diagnózist.

Reumatoid artritis