Rizottó

Mondjuk, van annak valami diszkrét bája, ahogyan a nagy szegénységünkben és nyomorúságunk közepette fejedelmi kajákat eszünk.

Még régebben Moni kérdezte, hogyan lettem foodie.

Hát így!

Bennem valami állandó páni félelem dolgozik, hogy neadj Isten éhen halunk! Vagy csak a paraszt vérem üt ki, amikor nem bírom elnézni, hogy valami pocsékba menjen.

Az idei év elkényeztetett gomba szempontjából. Volt olyan hét, hogy gombásztunk kedden, csütörtökön és szombaton. Szegény Ember amikor csak meg tudott mozdulni, azon ügyködött, hogy engem gombászni vigyen. Sőt! Amikor megérkeztünk a szokásos helyünkre, rendszerint már 3-5 autó állt. De nem tántorított el, és én mindig bementem a kis vacak erdőrészbe.

Nagyjából egy és két óra közötti időt töltöttem benn, azt nem mindig volt türelme végig ülni a kocsiban, én meg nem mertem noszogatni, hogy jöjjön be velem, elég megpróbáltatás volt neki néha a vezetés is.

De azért csak besétált ide, oda, aztán mire nekem megtelt a kosár, meg a rendelkezésre álló nagy papírszatyrok, addigra ő is teleszedett egy katicát.

Rettentő büszke vagyok rá, nagyon ügyes tanítvány, kifogástalanul felismerte a gombákat, igaz, csak azt szedte, amit már látott tőlem.
Mondjuk sötét trombitagombát, vargányát.

Ennyi vargányát, rókagombát és sötét trombitagombát soha nem láttam egy helyen.
Az elején, még a vadászat, zsákmány lelés hevében szedtem én a kevésbé értékes gombákat is, aztán ahogy telt a kosár, szatyor, és még mindig friss, ropogós vargányákon, rókákon estem keresztül, bizony, leültem az erdő közepén, és kiválogattam a zsákmányt, és volt, hogy már a pólómba szedtem, mert a szatyor leszakadt a zsákmány alatt.

A sötét trombitagomba számomra különösen kedves lény, évek óta alig láttam a piacon, erdőben kb 10 éve találkoztunk utoljára. Volt egy asszony, aki időnként nekem szedett, ha véletlenül talált, errefelé nem nagyon ismerik, itt csak a róka, vargánya a gomba.

Valami szenzációs szerzet, igazából ahhoz túl vékony, aromás, hogy önállóan felhasználjuk. De amint nem gombaként, hanem fűszerként tekintünk rá, megváltozik a helyzet.
Amióta ismerem, azóta a húsleves elengedhetetlen része, nélküle üres, jellegtelen ízű a leves, természetes umami forrás. Használom pörköltekbe, mindenféle húsos és zöldséges fogásba, tartok belőle darálva, ha nem kívánatos magának a gombának a jelenléte. A fagyasztóban dugdostam belőle egy-egy kisebb csomagocskát, családom hangos méltatlankodással vette tudomásul, hogy már megint csak egy kisujjnyi szeletet vágtam a szorosan fóliába csomagolt ínyencségből, majd össze verekedtek a tálaláskor, hogy kinek jusson több levesbe főtt trombi. Hiába, kincs, ami nincs!

Nade az idén!

Hegyekben állt a trombi, a vargánya és mindig lőttünk hozzá pár rókát is.

Már három fagyasztó fiók tele pirított vargányával, sok- sok mosott trombitacsomaggal, kevés rókával. És még mindig tele volt az erdő trombitával, vargányával.
Az új tető a kert felől pont jó magasságban volt, extra gyorsan száradt rajta a vargánya és a trombita, már nem aggódtam a fagyasztó miatt.

Imádtam.


Az idén, a szokatlanul esős nyár miatt túltermelés lépett fel zöldbab, uborka, cukkini és borsó esetében, így azok is mind beugrottak a fagyasztóba. Aztán eljött az ősz, és a suli udvarán kibújt a rizike, a fenyőpereszke és a fenyő tinórú. Naná, hogy nem hagyhattam ott, pláne, hogy akkor már Ember kórházban volt, esélyem sem volt erdőbe jutni. Csoporttársaim igen élvezték a helyzetet, hogy érkezés után én azonnal ki az udvarra, majd kezdés előtt vissza egy szatyor gombával.

Aztán a kapirgálós csirkéim sorsa is beteljesedett, amik a barátnőmnél nevelkedtek, kénytelenek voltunk nagy mészárlást rendezni.

Aztán eljött a sárgarépa, gyökér ásás, és bizony, szakadt meg a szívem a kisebb darabokért. Ha úgy teszem el télire, úgy összefonnyad, hogy nem bírom megpucolni.
Meditáltam fölöttük egy kis időt, aztán leültem és az apraját felpucoltam, és kis blansírozás után ugrott a fagyasztóba. Sok munka most, kevés főzéskor.

Végül munkásra sikerült ez az ősz, de az éhhalál réme egy kissé távolabb került.

Igaz is, ma Márton nap van, és aki Márton napkor libát nem eszik, egész évben éhezik!

Megyek is, gyorsan, kenek egy- egy libazsíros kenyeret Embernek és nekem, más libaság ugyanis nincs itthon!

Hogy hogyan jutott mindez most eszembe?

Ja, a rizottó!

Hát arról majd holnap.